48 órát kaptak Magyar Péterék, az őszödi beszéd óta nem látott tüntetéshullám jöhet

„Készüljetek!” – üzente követőinek Ábrahám Róbert.

„Készüljetek!” – üzente követőinek Ábrahám Róbert.
Ezek a számok bizony már a Tisza magabiztos, kétharmadhoz közeli győzelmét jelenthetnék.
Az ENSZ szerint a szíriai helyzet még túl instabil ahhoz, hogy a menekültek tömegesen hazatérjenek – akkor is, ha már milliók tervezik a visszatérést.
Vlagyimir Putyin szóvivője földhöz ragadt választ adott.
A Tisza Párt EP-képviselői igennel szavaztak a bevándorláspárti állásfoglalásra is.
Minden tekintet a kenyér és egyéb pékáruk áraira szegeződik, hiszen a gabonák különösen érzékenyek arra, mennyi eső esik.
Négynapos plenáris ülés kezdődik, Ukrajna, a kongói üldözött keresztények és sok más téma kapcsán is heves összecsapás várható.
Szavazati jog felfüggesztése, pénzmegvonás – a Financial Times szerint eljött Brüsszel „darwini pillanata” Orbánnal szemben.
Magyarországon 23 százalékkal fognak kevesebben élni 75 év múlva, de ezzel a népességfogyással is a legjobbak közé tartozunk a térségünkben.
Ha az EU kicsit is komolyan veszi a saját szabályrendszerét, még egy 2040-es dátum is csodával határos módon lenne tartható egy ilyen mérvű pusztítás után. Veczán Zoltán írása.
Az ellenzék egyik fele szárazföldi-hídi Sziget Fesztivált szervez, a másik politikai hologramként lebeg – s amikor közelebb lépnénk, kiderül, hogy csak a nagy semmi van ott. Varga Mátyás Zsolt írása.
Elkészült a legfrissebb jelentés, amelyben 143 országot vizsgáltak.
„Választanunk kellett” – ecsetelte Sergio Alfieri.
Elemzők szerint lassanként visszatérhetünk arra a növekedési pályára, ahonnan 2022-ben, az orosz–ukrán háború előtt tértünk le.
A rendőrök gyors helyszíni beavatkozása mentette meg a 17 éves fiú életét.
Franciaország és más európai országok megkezdték az ukrán hadsereg információs ellátásának megerősítését.
Történnek még furcsa dolgok – „Hálás vagyok Orbán Viktornak.”
„Akkor is, ha ezt sokaknak nehéz megemészteni” – tette hozzá Orbán Viktor.
A másodlagos frissességű paneleket gyűlölettel, hamis beszéddel, arroganciával párosító pártelnök előbb kerül múlt időbe, mint a ma kormányzó erők. Petri Lukács Ádám írása.
A megkérdezettek 38 százaléka úgy véli, jobban élt mikor Mateusz Morawiecki volt a miniszterelnök.